- Hívok taxit- érezte meg a srác, hogy valaki leskelődik az emlékeiben.

- Köszönöm…nagyon szépen…nem is tudom hogy hálál…- nézett fel a síró lány Dominicra és beugrott neki az este.

- Dominic?- nézett értetlenül a fiúra és sírva a nyakába ugrott- Mi történt?! Hogy kerülök ide?! Mi ez a rémálom?!

Dom ránézett Adryre, a lány meg fájdalmas pillantást vetett a fiúra.

- Nem tudom….- sóhajtotta Dom egyszerűen. Kiszabadította Mary karjaiból magát és leintett egy taxit.

- Gyere velem…félek…- érintette meg a nyakát Mary és újra elkapta a sírás. Az emlékezés fájdalmas volt, valaki megakarta ölni. Csak biztonságban akarta magát érezni, és ezt csak Dominic karjai közt érezte.

- Nem lehet- törölte meg a lány arcát

- Köszönöm- mondta a lány és mielőtt beszállt volna az autóba megcsókolta a srácot.

…Szóval még is emlékszik… - jegyezte meg magában Adry és a figyelést befejezve visszaindult.

- Adry várj!- futott utána Dom, megérezve, hogy a lány mindent látott

A lány csak ment egyenesen nem fordult hátra.

- Adry…- ugrott a lány elé és a megfogta a vállát

- Nem érdekel! Tovább akarok lépni!- rántotta ki a kezét és tovább ment

- Várj én…tudod, hogy téged szeretlek…

- Hm…- mosolygott savanyúan- Mikor megcsókoltad nem ezt gondoltad!

- Nem, igaz nem ezt gondoltam. Azt gondoltam…

- Nem érdekel!- állt meg Adry széttárt karokkal, idegesen

- Adry…

- Dominic?!- sétált feléjük egy kissé öreg férfi. Mind ketten őt nézték. A srác nem tudta kiszól hozzá, majd a férfi közeledett. Kissé sántított a jobb lábára, de még eléggé fiatalosan ment.

- Joseph?!- lépett a férfi elé- Ó drága Joseph!- ölelte meg boldogan a férfit, aki viszonozta az ölelést- Miért jöttél ilyen hajnali ürán. Baj van? Mondd már!

Adry csak állt és a bámulta a két férfit. Nem értett az egészből semmit.

- Herceg…- nézett Adryra bizonytalanul

- Mondd csak. Ő a választottam

Adry a fejét kapkodta és értetlen kifejezéssel követelte a magyarázatot.

- Majd megérted…- simította Dom végig az arcát

- Herceg a vadászok hadat üzentek! A vámpírok újra harcban állnak! A vadászok hadjáratokat szerveznek…a király haza hív mindenkit, aki nem a fronton harcol.

- Joseph…mi ez a borzalom- komorodott el Dom, elfeledve a találkozás örömét

- Itt nem maradhatunk- fogta meg az öreg Dominic vállát- itt a falnak is füle van- nézett a sunyi tekintetével körbe és Adryt is végig mérte.

A tengerparti házba mentek és beljebb tessékelték az öreget. A konyhában leültek az asztalhoz és ott folytatták. Adry hagyta őket beszélni és beült tévét nézni.

- Kér valamit?- jutott eszébe a lánynak a jó szokás

- Egy pohár…- kezdte a vámpír, de Dom bele vágott a szavába

- Sajnálom, ez az egy amivel nem szolgálhatunk

- Nos…- bólintott az öreg- 2 héttel ez előtt egy kisebb csapat vadász valahogy átjutott a varázs erdőn, nem tudni hogy, de a kapuknál fogták el őket. Így is több vámpír holtan végezte. Mindnek levágták a fejét, bár ezt csak a vallatás után derült ki, meg a helyszínen talált hamuból. A királyt akarták megölni, de sikertelen volt a küldetésük, nem hagytuk tovább nyomulni az ellenséget. El kell hagynunk New Yorkot, nem maradhatunk itt. Sok veszély leselkedik ránk.

- De hiszen ez lehetetlen és mi van a Copriusi egyezménnyel?!- háborodott fel Dominic

- Megszegték, vagy is…mi is- hajtotta le a fejét az öreg vámpír- Jhon és Kate…összeházasodtak…

- És?

- Kate ember volt…- súgta a férfi

- Mi?! De én….

- Nem- tekerte a fejét Joseph- Kate ember volt…nem volt igazi vámpír. A vadászok új ellenszert találtak ellenünk, ami által ha befecskendezik egy ember vérébe, az olyan lesz mint egy vámpír és már csak a tökéletes balféket kell megkeresni, aki beviszi a méhkaptárba. John elhozta közénk…

- De John.,, és oda kerültek?- nézett fel a férfira Dom, az öreg bólintott- Istenem, apám kegyetlenségei…

- Nem uram az ön apja felajánlotta a szabadságukat, vagy is hogy Katet megvérzik és hogy felesküszik a klán védelmére…de a vadászok az ellenünk indultak. Kate volt a kulcs…kulcs hozzánk

- Johnt becsapták?!- csapott az asztalra

- Nem bízhatunk senkiben!

- De Kate…- hitetlenkedett, majd engedett a valóságnak- nem hittem volna, hogy ellenünk van…olyan…ártatlan…

- És álnok! A kettőjük hibája volt, hogy újra hadban vagyunk és a Copriusi egyezmény nem ér semmit! Vigyáznunk kell! A bizalmunk nagy teher!

- Apám….nem értem őt…miért ilyen nehéz?!- könyökölt az asztalra és az arcát a kezébe temette

- Uram, ha ő meg hal, te következel a trónon- felkapta a fejét

- És mi van Nicholassal?

- Nincs választottja. A múltkorit megölték az őrzők. A lány fura energiákat hordozott, amit az első adandó alkalommal ki is használt volna, ha az árnyak nem ölték volna meg!

Adry az egészet hallotta, bár a tv be volt kapcsolva. Dominicra figyelt és így bármit meghallott.
Fel figyelt, hogy a srác, hozzá szólt.

- Adry gyere be…- szólt Dominic, de ez csak inkább sóhajtásnak tűnt.

A lány bűnbánóan állt a két vámpír elé

- Mit akarsz tudni?- nézett a srác a lányra, mikor meglátta az értetlen tekintetet.

- Háború?- csúszott ki a lány száján. A srác bólintott- Kik azok az őrzők?

- Árnyak, akik országunkat védik. Ők hozzák a sötétséget, és így nálunk soha nem süt a nap. Ők védenek minket és őrzik a lényünket.

- Miért mondja neki hogy herceg?- nézett Josephra a lány

- Mert…- kezdett bele a férfi, de Dominic leintette

- Mert feljebb valója vagyok

- Godoltam…és egy herceg vagy…miért akarják megölni az apád?- lépett át a témán a lány, mert látta erről többet úgy sem fog megtudni

- Mert ha ő meghal, az ország nem fogja elfogadni az új királyt a választottal és így lázadások ezrei törnek ki, ezzel megkönnyítve a vadászok dolgát, hogy kiirtsanak minket.

- De hát ott van Nicholas is….- lett zavarba Adry a kitörése miatt

- Honnan tud Nicholasról?!- zavarodott össze az öreg vámpír és kérdően Domra nézett

- Ezzel mit akarsz mondani?- nézett Dom is zavartan a lányra

- Miért nem lehetne két uralkodó? Két testvér? És a zavargásoknak vége…ezzel győzne a vámpír sereg

- Ez kész miniszter ez a nő!- csodálkozott Joseph

- Nem tudom miért. Ilyen még nem volt…

Adry úgy érezte magát a két vámpír előtt mint egy teljesen kívül álló személy, aki nem is sejti mennyien vannak körülötte ugyan olyanok. Csendben hallgatta a két férfi beszélgetését, figyelt, de nem igazán értett a dolgokból sokat.

- Van még egy kis elintézni valóm, nem sok, de el kell intéznem a dolgot.- lett komoly Dominic és benyúlt a zsebébe, ahol a kés lapult. Az öreg vámpír bólintott.

- És mennyi idő kellene?

- Talán 1-2 hét.

- Nem az lehetetlen- tekerte a fejét- Az túl sok! Így is holnap éjszaka indulnak haza az utolsó csapatok. Addig nem maradhat!

- Akkor meddig maradhatok még?- kérdezte Dominic, amire Adry is felkapta a fejét.

- Maximum 3 nap, de így is már túl sokáig voltunk ebbe az elátkozott világban és talán apád sem megy bele és rögtön haza hív.

- De maradnom kell! Három nap nem elég!- akadt ki a srác- Tartsd fel apám, csak pár napig! Fontos számomra ez a dolog!- Adry csak kapkodta a fejét és már megint elveszett a szavak tengerében.

- Dominic! Három nap! Nem több!- közölte a férfi keményen

- De…- kezdte, de nem folytatta, tudta, hogy csak Joseph segíthet neki a dolgában és addig húzza ameddig csak lehet. Rábólintott.

- Herceg! Három nap! Nem maradhatsz tovább! Veszélyben vagy! Ha te nem jössz vissza, talán az egész klán elpusztul!

- Na álljunk csak meg!- emelte fel a hangját Adry- Neked mi az a fontos dolog ami miatt maradnod kell?!

- Adry te ezt nem érted!

- Akkor magyarázd el kérlek!

- Adry…ez…- nézett felváltva a lányra és a férfire.

- Dominic! Miért vannak előttem titkaid?! Megegyeztünk!- a srác megadóan bólintott

- Úgy gondolom most mennem kell- állt fel hirtelen Joseph- Dom csak három napod van! Siess. Nem tehetek érted többet- jegyezte meg még utoljára, majd kiviharzott a házból.

Adry karba tett kézzel, az egyik lábával topogva figyelte a srácot és a választ várta.

- Még sok minden van amit nem tudsz, nem tudom, ha elmondom lehet bajba sodorlak. Ezért nem akarok semmi biztosat mondani amíg még nem tudok semmit!- a lány nem volt megelégedve a válasszal. Megpróbált a srác fejébe látni, kevés sikerrel.

Kínos csönd lett a házban. Adry Dominic szemét figyelte, a srác meg a lányét. Majd hirtelen:

- Oké- tárta szét a karjait a lány és a konyhát elhagyva a fürdőbe ment.

Kulcsra zárta maga mögött az ajtót és ledobta a ruháit, majd a zuhany alá állt. Gondolkozott. Sok mindenen. Túl sok mindenen, aminek talán semmi értelme sem volt. Tudta, hogy csak megakarja védeni….de mindentől?! Akkor miért nem védte meg őt az érzésektől és hagyta volna inkább meghalni?! Mert az, az egy bizonyos: „ha érzel, az fáj!”