- Bocs, de most mennem kell- szabadította ki magát a srác karjaiból

- Ne hagyj most itt

- mennem kell.- mondta a lány és elindult az ajtó fele

- Várj!- mondta Flór, megfogta a karját és átkarolta- Nem engedlek el soha többé!- mondta és megcsókolta a lányt. Nekidöntötte az ajtónak, majd elindultak a háló felé és lassan lekerültek a ruháik.

Merre lehet Adri?- nézett körbe Dom a sötét utcán- Lehet bajban van, vagy még nappal történt vele valami.- idegeskedett és tovább sétált az utcán- Egyszer meg találtam, és most elvesztettem.- Dominik fejében kavarogtak a gondolatok amiket a lány ébresztett benne. Nem tudta hogy ennyire hasonlít a régi szerelmére, vagy tényleg különleges lány.- Úgy érzem beleszerettem, de belé? Vagy Szilviába? Ezért menekült el, mert ő sem tudta hogy most mi van. Talán szeret engem….- így gondolkodott, miközben sétált a sötét utcán és sorra hagyta el a háztömböket. Éjfél után volt, már minden hol a házakban sötét volt, csak az utca fénye volt, meg a hol ami még világosságot árasztott. Elsétált egy ház előtt ahol még égett a villany- Biztos egy hálószoba, biztos elfelejtették lekapcsolni a villanyokat- nézett fel a szobába.- De jó volna, ha nekem is volna családom, még nem kéne gyerek- mosolyodott el- de azért egy nő, akit szerethetnék és aki szeretne engem is…..- gondolkodott el, miközben leült az egyik ház lépcsőjére és nézte az eget- Talán Adrien az „igazi”. Miért futottam vele össze?....- kérdezte magától és Istentől, hát ha választ kap…..

A férfi hevesen csókolta Adrit, és miután lekerült a póló is a lányról észre vette a sebet a hasán, amit eddig csak tapintott, de nem gondolta h tényleg valós.

- Au..- szisszent fel a lány, mikor hozzáért Flór

- Mi baj??

 - Semmi- mondta és megcsókolta a fiút

- Mi ez a seb?- kérdezte a fiú és felült az ágyra- Ez az a seb ahol megkéseltek?

- Hagyjuk- mondat Adri és felállt- elkell mennem- mondta és elkezdte össze szedni a földön szétdobált cuccait.

- De ez halálos…. Hogy élted még is túl?

- Ne akard tudni! Nagy árat fizettem!- mondta és felvette a farmerját

- De még is, és mik azok a hegek? Az ujjaidon? Azt is akkor szerezted?

- Nem- hajtotta le a fejét.

- Tod kiknek van ilyen?- kezdte komolyan Flór- A vámpíroknak- a lány írisze kitágult és ránézett a kezére. Egy jó darabig csak bámulta

- Na ne viccelődj! Szerintem túl sok szkifit olvasol- mondta és felvette a topját is.

- Nem viccnek szántam- és egy halálian komoly fejet próbált vágni

- Nem nem vagyok vámpír- mondta, de hallatszott a hangján h hazudott

- Ne menj el…. Velem is élhetsz. Szeretlek és te is engem

- Szeretlek, de ez nem folytatódhat. Keress mást, akivel tényleg szeretnél élni! És ne velem! Találtam valaki mást, csak….

- Mást? Akkor miért jöttél vissza?

- Nem jöttem vissza, véletlen egybeesés volt. És igen mást. Nem tom ki ő, néha félek tőle, és hallom a hangját. Most is hív, gondolkodik. Rajtam, rajtunk, kettőnkről. Nem tudok veled tovább élni! És hidd el hogy te sem!- mondta. A fiú oda ment hozzá és megcsókolta

- Viszlát, Vámpírhercegnőm.- mondta. A lány szeméből könnyek potyogtak, tudta ha most megfordul soha többé nem látja viszont a barátját és a szakítás vissza fordíthatatlan lesz. Flórián mást talál, boldog lesz azzal a lánnyal, ő meg majd sírva nézi hogy megy tönkre az élete, hogy fognak generációk elszállni az idővel, de nem fog öregedni. Majd látja ahogy Flór ráncos, és vén öregember lesz….. Az ajtó felé fordult és elindult. A fiú nézett utána egy darabig, majd miután kiment a lány becsukta az ajtót és ő is zokogásban tört ki.

 Dom felfigyelt az ablakra, ahol az előbb még világos volt, most a villanyok leoltódtad és az ajtónál is mocorgást észlelt. Felkészült arra netán valaki észre vette h erre sétál és el akarná zavarni. Elbújt a lépcső mögött és várt…. Várt a támadásra, amit valaki ellene fog indítani. Egy ideig várt. Egy lányt látott, aki kijött az ajtón sírva és leült a lépcsőre. – Te vagy az?- kérdezte a gondolataiban. A lány felnézett.

A szeméből hullottak a könnyek, és kiment az utcára, majd leült a lépcsőre és tovább zokogott. A feje is fájt. Túl sok dolgot hallott ma, amit nem kellett volna. Megint hallott egy ismerős gondolatot. – Te vagy az?- kérdezte valaki tőle, érezte hogy valaki figyeli. Felnézett és észre vett egy alakot az utca túl oldalán.

- Dominik?- kérdezte -Ki más?- gondolta a férfi és átsétált az utcán.

- Mi a baj?- kérdezte most már.

- Semmi.- mondta a lány, de tovább sírt

- Tessék.- mondta a fiú és halkan átnyújtott neki egy zsepit

 - Mit csináljak ezzel? Ez nem segít a bajomon!- mondta mérgesen és visszaadta neki a zsepit - Nem, de talán…- elkezdte törölgetni a könnyeit a lánynak amik végigcsordultak az arcán- De talán nem áztatod el az egész utcát- mosolygott rá.- Gyere menjünk haza- mondta és felkarolta a lányt

- Vámpír vagy…- kezdte a Adri- Neked nem lehet családod. De….- itt elhallgatott

- De?

- De miért hiszel olyanokban amik nem lehetnek?

- Például? Te? Meg én?- kérdezte Dom

- Igen.

- Mert hiszek a sorsunkban. Mindenkinek meg van a ma élete, amit a sorsa tesz teljessé. És az életem az lett hogy vámpír legyek. A sors hozott össze veled és nem az életem. Az élet és a sors össze van fonódva. Mint a te sorsod az én életemmel….

- Vagy mint a te sorsod az én életemmel?

- Aha.

- És te hiszel abban amit gondoltál? Ott amikor a lépcsőn ültél?

- Az igazira? Nem, nem tom mit higgyek. Gondoltam ha mi már össze kapcsolódtunk, vagy legalább is az életünk akkor azt hiszem te meg mutatod majd mit higgyek.- mosolyodott el- És te mit hiszel? Ha már bele leskelődtél a gondolataimba.

– Én? Most azt gondolom h bolond voltam, mert őt ott hagytam és mert téged ott hagytalak. Nem jó ez így. Én nem hiszek a sorsban. Én élem az életem, vagy is ami meg maradt belőle. És nem hiszem hogy a jövőben…. A jövőben sok közös dolgunk lesz. Lehet elvállnak útjaink. Én lehet elmegyek… akárhova, csak ne legyek itt, ahol a családom, a szeretteim élnek. De… elmenni sem akarok, mert….- meg álltak és Adri ránézett a fiúra- Mert te itt vagy- mondta és megcsókolta.- Nagyon kuszák a gondolataim, az érzelmeim és nem tom mit tegyek. Talán ez is egy balcselekedet volt. Szóval jó volna vissza menni,… haza.- mosolygott a férfire

- És hogy még nem kapcsolódik össze a sorsunk????- ordította boldogan el magát Dom és átölelte a lány és visszaadta a csókját. Ott álltak, az útközepén és csókolóztak…….