- És hova mennél?- kérdezte Dom utána futva- A családod…

- Hát nem tom. A családom már nem fogadna vissza, meg elvileg már meghaltam. És a családom… családom már nincs.

- És mit fogsz csinálni?? Mindjárt világosodik.

- Vagy is már világosodik- mosolyodott el Adri, de tovább indult. Ki a temetőből és kilépett az utcára. Dom nem ment utána, hagyta h elmenjen, de tudta hogy még találkoznak.

A lány sietős léptekkel ment a főutca mentén, majd a nap kidugta első sugarait a város melletti hegytetőn és végig futottak az utcán. Az éjszakatá felváltotta a nappal.

Adri beszaladt egy emeletes ház lépcsőházába és ott töltötte a nappalt. Leült a lépcsőre és magára húzta a kabátját.

Sokan el akarták zavarni onnan, mert azt hitték valami részeg, de miután felnézett az éj kék szemeivel, inkább csak felkínáltak neki egy reggelit, vagy hogy elviszik valahová ebédelni, de ő persze mindet elutasította.

A véletlen sodorta őt ebbe a lakóházba, és a véletlenek még folytatódtak.

Már sötétedett mikor egy srác belépett a ház ajtaján, a kezében szatyrokkal.

Andi ismerte és nem akart vele találkozni, a volt barátjával, Flóriánnal. Tudta, hogy a fiú úgy tudja a barátnője meghalt, és soha nem jön vissza. De ha Flórián még is meg ismerné…

- Szia. Segítenél?- kérdezte Adrient. A lány kicsit zavarban volt, mert a gondolataiból zavarta fel, de nem válaszolt, úgy tett mint ha aludna- Bocsi tudnál segíteni?- kérdezte a fiú hangosabban

- Tessék?- ugrott fel. Tudta h a találkozást nem kerülheti el így inkább hamarabb túl akart rajta lenni. A srác csak tátott szájjal ált az ajtóban, a csomagjai a földön.

- Szia- ugrott Adri a nyakába- Ezeket leejtetted- mondta úgy mintha nem is tudna a haláláról

- Te… te… te meg haltál- nyögte ki egy jó 5 perc után a srác

- Mi???- segített neki felvenni a többi szatyrot, amit elejtett.

- Te… meghaltál

- Mi??? Hát itt vagyok. Honnan vetted ezt? Jaa.. ja bocsánat….- kezdte- Segítsek be vinni a cuccaidat?

- Aha, az jó volna, aztán meg meséljél csak!

- Jójó- mondta és bementek a fiú házába. A csomagokat letették az asztalra és leültek a nappaliba a kanapéra.

- Mi ez a hirtelen felbukkanás? Hogy hogy te..???

- Nyugi, majd beszélek. De ez egy nagyon hosszú történet.- mosolygott a lány

- De hol voltál ennyi ideig? És rám nem is gondoltál? Azt hittem meghaltál! A szüleidnek is olyan fájdalmat okoztál!

- Mi van a szüleimmel?

- Annyit tudnak h a holttestedet nem találták meg sehol, de vérnyomokat a házatok melletti sikátorban igen. A barátnőd Eve, még mindig korházban van, már agyrázkódással. Ő sem tudta mi történt veled. Anyádékkal utána nem is beszéltél, azt hitték meghaltál!

- Tudom.. csak….

- Annyira hiányoztál- mondta a szavába vágva és megcsókolta

- Ne… lécci- tolta el magától- Ez fáj nekem…

- Mi? Az ha meg érintelek? Az ha meg szeretnélek csókolni? Mi ebben olyan fájdalmas? Az fájdalmas ha valakit elveszítettél és azt hitted meghalt, de aztán egyiknap felbukkan és a hited össze dől és új hitet állítasz fel. Azt hogy még mindig szeret, veled marad örökké és….

- Igen felborítottam, de nem romboltam szét össze, a darabjai még meg vannak…- mondta szomorúan

- Akkor még sem maradsz velem örökre? Nem szeretsz már?

- Nem- hajtotta le a fejét Adri

- Akkor miért jöttél vissza?

- Nem jöttem, nem tudtam hogy itt élsz. Ez csak véletlen volt- nézett rá

- Te még mindig szeretsz. Igaz? Látom a szemeidben

- Nem, nem jól látod- mondta újra lehajtva a fejét.

- De szeretsz- mondta és felemelte a lány fejét és megcsókolta.